Beteg Épület-2

2019. július 20. | Egyéb

Beteg épület szindróma – Az embereknek vagy az épületeknek van szükségük „gyógyításra”?

Az emberek létszámának növekedése és egyéb kényelmi/önvédelmi okok miatt már az ókorban létrejöttek a városok, ami már akkor sem volt a legtisztább és legélhetőbb környezet az ember számára. Ez máig sem változott. Bár ma már nem kell a fejünkre zúduló moslék (vagy rosszabb) dologtól rettegnünk, sajnos a légszennyezés, a szemét, és az egymás hegyén-hátán lakó emberek nem kedveznek az egészségünknek. Ez is közrejátszik a betegségek kialakulásához, köztük, amivel cikkünk második része foglalkozik, a Beteg Épület szindrómához.

Penészt találtak mindenhol a falakon, ami végül a ruháikat és az összes bútort is beterítette. “Mindent” mondta. A családi fényképeket meg tudták menteni, amiket műanyagba csomagoltak be ezután. Jesse elmondta, hogy gyakran voltak rossz reakciói az iskolában, ezért néha távol a többi diáktól egyedül a folyosón kellett, hogy a csoportmunkát megcsinálja. A doktornál tett látogatásai sem segítettek ezen. “Mivel nem volt semmilyen jele vírusnak, influenzának vagy bármilyen más baktériumnak, szerinte rendben voltam”

2013-ban Linda talált egy doktort, akiről azt gondolta, hogy segíthet. Így egy „táplálkozási terápia” révén végül úgy érezte, képes újra csatlakozni a világhoz. Sosem gondolta volna, hogy a betegsége és az érzékenysége valaha is elmúlik, azonban a kezelés kezdetét követő egy hónapon belül, már sielni ment a lányával.

Sajnos az orvosok sem ismerik fel a beteg épület szindrómát.

A többiek nem voltak ennyire szerencsések. Maria, aki 40 éves, azt nyilatkozta, hogy Finnországban a doktorok túl gyorsan bélyegzik meg az SBS-t, mint pszichológiai betegség. 2012-ben lett beteg az iroda miatt, ahol dolgozott. Először hasfájdalmai lettek, majd fertőzés és magas vérnyomás – minden olyan tünet, ami előtte még sosem volt. 2014-ben találtak penészt az épületben. Annak ellenére, hogy imádta a munkáját, fel kellett mondania. 2015-re képtelen volt másik épületbe menni. Azonban, hiába diagnosztizálták SBS-el, Finnországban nem kapott erre támogatást.

“Amikor beteg lettem, nem volt hely, ahova mehettem volna” mondta Maria. “ Semmilyen pénzt nem kaptam, betegszabadság, semmit. Semmi rehabilitáció, átképzés egy másik pozícióba, még munkanélküli segély sem. Mindenféle jog nélkül maradtam.”

Alan Hedge a Cornell Egyetem Tervezési és Környezeti Elemzési Tanszékén mondta, hogy az SBS 1970-es évek végén jelent meg. Abban az időszakban, amikor az olaj tilalomra válaszolva csökkentették az energia használatot és a szellőzésre vonatkozó szabványt rossz irányba módosították. Az épületekhez köthető egészségügyi panaszok ezután drasztikusan megemelkedtek. Semmilyen tanulmány nem hozott végleges eredményt vagy valamilyen vegyület, amire mindenki ugyanúgy reagálva lenne beteg. Ekkor a fókusz elfordult a gyapjas szövetről az allergének irányába, így egy rövid ideig azt hitték, hogy a belső kárpitozás a bűnös. „ Az US ENVIRONMENTAL PROTECION AGENCY szerencsét próbált, hogy megállapítsa a kapcsolatot a szőnyeg és az SBS között, sikertelenül.” mondta Hedge. „ Azonban, ami akkor történt az egy rémült tömeg reakciója volt.”

A szellőzés nélkülözhetetlen

Néhány kutatás igényelné, hogy legyenek pszichológiai elemek is. Hogyan máshogyan lehetne megmagyarázni, hogy az SBS nők körében gyakrabban előfordul, mint férfiaknál? Vagy, hogy a munkavállalók “jóléte” összeköttetésben áll a szobanövényekkel és az iroda elhelyezkedésével, zajaival, vagy hogy mennyi kontrollt gyakorolhatnak a saját környezetükre? Hedge kutatásai alatt vizsgálta az SBS-t kérdőívek segítségével, így több ezer munkavállalótól kapott választ, akik különböző épületekben dolgoztak. “Semmilyen bizonyítékot nem találtunk tényleges szindrómára, más szavakkal, a tünetek nem következetesek” Végül azt mondta, nem lehet tudni, hogy ezek most az emberek, vagy az épületek.

Hedge-nek már hosszú ideje foglalkozik épületekkel kapcsolatos egészségügyi problémák kezelésével, így véleménye szerint az „épület vagy emberek” kérdést nem könnyű megoldani. Az egyik ilyen kutatása során az emberek csak reggel 9.30 és 10.00 között érezték rosszul magukat. Amikor a levegőt tesztelték (később a nap folyamán), semmilyen szokatlant nem mutattak ki. Hedge végül talált egy okot, ami magyarázta a furcsa időzítést: a reggel érkező autók kipufogójából jövő szénmonoxid felszökött a liften keresztül az irodákba.

A penész betegséget okoz

Egy másik esetben egy férfinak volt egy kis lyuk az ágyában – ami egy vízágy volt. A víz “szappanosodott” a kárpit alatt, így növekedett a penész, aminek hatására a férfi beteg lett. „Nem kétséges, hogy léteznek különböző [építési] mechanizmusok, amelyek révén az emberek megbetegedhetnek” – mondja Hedge. – A probléma az, hogy nem egységes.

A Montrealban lévő irodaház, ahol közel 2000 munkavállaló dolgozott, az evakuálás szélére sodródott a rossz szag miatt. Hedge szerint mindenki aggódott, hogy ez egy „beteg épület”, ami érintheti az egészségüket. Szerencsére csak egy pár penészes narancsot talált, ami egy munkavállaló íróasztalán maradt. Büdös, de nem veszélyes. “De a reakció” jegyezte meg “ valódi reakció volt. Ha érzel valamit, és nem tudod mi az, hallhattad, hogy van valamilyen probléma, és elég gyorsan rosszul is kezded magad érezni.

Szagolsz valamit, nem tudod, mi az. Hallottad, hogy van egy probléma, és nagyon gyorsan rosszul érzed magad.

Cikkünk folytatódik:  Beteg Épület 3

Ne élj beteg házban Első cikk

Forrás: Finnországban is több tanulmány készült

Béla

Béla

Horesnyi Béla vagyok. 2004 óta építek energiatakarékos házakat. 2016-tól kenderház építésével foglalkozom, ahol elsődleges szempont az egészséges lakótér, egészséges épület. Magyarország két első elkészült kenderházát én építettem. Elkötelezett vagyok az iránt, hogy itthon minél több egészséges épület épüljön.